2014. július 23., szerda

4. fejezet



Sziasztok!:)
El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök a feliratkozóknak, kommenteknek és a pipáknak.
Ha összegyűlik 2-3 komi, akkor előbb fogom hozni a következő részt!:)
Jó olvasást!:)


Az összes néző – a társadalom minden tagja, lehetnek azok akár szegény parasztok, városi polgárok, vagy papok -, mind elfoglalták a helyüket a lelátón. Egyetlen társadalmi rétegnek volt külön helye egy úgy nevezett páholyban, azok pedig a nemesek voltak, az uralkodó osztály. Helyet foglaltak itt földtulajdonosok, politikai és egyéb joggal rendelkezők, királyi sarjak, azaz Ariana Grande hercegnő és rokonai. A páholyban, a szolga nők frissítő italokat és rágcsálni valókat osztogattak szét a nézők között. Voltak, akik pálmafa levéllel legyezték az embereket. A páholy közepén kiemelkedett két ülőhely, egy a hercegnőé és egy a királyé.

Ariana-nek voltak olyan pillanatai, mikor szívesen felkelt volna és maga után hagyta volna az egész viadalt, de nem tette. Egy valaki járt csak az eszében, Louis. Titkon remélte a hercegnő, hogy egy csodálatos éjszakát tölthet vele, de tudta, hogy az embereknek vannak gátlásaik, még ha ő túl is lép rajtuk. 

Tekintetével egyfolytában Louis mozzanatait figyelte. Egy percre se vette róla le a szemét. Mikor a férfi megnyerte az első párbajt a hercegnő állva tapsolt neki. Louis is boldog volt, de örömét még jobban fokozta az, hogy a hercegnő is ünnepli az ő győzelmét. A tekintetük egy pillanatra találkozott. Mélyen egymás szemébe néztek egy szelíd mosoly keretében. 

Louis nagyon jól tudta, hogy Ariana-nak miféle tervei vannak vele, ami neki nem nagyon tetszett, mert először ismerkedni akar a hercegnővel, nem pedig egyből az ágyába bújni. Ezt leszámítva a lovag egy pillanatra félre tette a gátlásait és incselkedni kezdett Ariana-val. Rákacsintott, mire a lány a legyezőjével eltakarta az arcát, majd mutatta Louis-nak, hogy menjen oda hozzá, a páholy elé. A herceg odament és Ariana az erkélyéről oda adott neki egy kendőt, ami azt jelképezte, hogy szurkol neki.

- Köszönöm hercegnő! Megtiszteltetés. – hajolt meg előtte a férfi. 

- Van még két győzelme hátra. Ne okozzon csalódást vagy vissza veszem a kendőt. – mondta Ariana, majd újra a legyezőjével eltakarta az arcát és visszavonult a helyére.

Louis-nak a harmadik viadalnál nem volt szerencséje. Az ellenfél lándzsája a vállánál eltalálta, ezáltal megsérülve leesett a lóról. 

A balesetet hirtelen felgyorsuló szívverések, kikerekedett szemek és az ijedségnek hangot adó emberek kísérték végig. A tömeg másik fele hatalmas tapsviharral fejezte ki örömét. A nyertes lovag leszállt a lóról, letette a lándzsáját és levette a sisakját, majd a tapsoló, ujjongó emberek felé fordult és diadalmasan meghajolt. 

E közben Louis sápadt arccal feltápászkodott a földről, leporolta magát, majd felszegezett állal távozott a mérkőzés helyszínéről. Nagyon jól tudta, hogy a versengések nem mindig csak győzelemből állhatnak. Vannak nyertesek és vesztesek. Ő most az utóbbi címet viselte. Nem az szomorította el, hogy elvesztett egy mérkőzést, hanem az, hogy százszor megígérte a hercegnőnek, hogy nem fog csalódást okozni és most mégis azt tette. 

- Jól van? – kérdezte a hercegnő, miközben bement a férfi után az öltözőbe.

- Csalódást okoztam önnek. – vette le páncélzatát. 

- Na jó, elég legyen! – fordította magához a hercegnő a vállainál fogva. – Mostantól hagyjuk a magázódást, rendben? – fogta a két tenyere közé az arcát. – Felejtsd el azt, amit mondtam, oké? Nem számít, hogy hányszor nyertél vagy hányszor vesztettél, nem érdekel! – nézett mélyen csodálatos tengerkék szemébe. – Csak te számítasz, nem a párbaj. – mosolygott.

- Csak én számítok… - ismételte meg Louis és már közeledett Ariana ajkai felé.

2 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Remélem nem nyit be senki az öltözőbe! Nehogy be merjen valaki is nyitni, mert ha igen, akkor nindzsa módra váltok és levadászom!! :DDD
    Na.. Úgy látom Ariana kezd egy kicsit – egy kicsit – észhez térni. Ez jó. Csak így tovább, és akkor lassacskán majd felhagy e... könnyelmű életmóddal. :D
    Várom a kövit!;P
    Puszi: Cassie ;*
    Ui.: Ha benyit valaki, lenindzsázlak! (Igen, ezt vedd fenyegetésnek.!!:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Örülök, hogy tetszett!!!
      És igen, Ariana most már kezd megváltozni.:)
      Nem kell lenindzsáznod, mert nem fog benyitni senki sem!;)
      Puszi!:)

      Törlés